Jean Arthur, Edward Arnold, Ray Milland, Luis Alberini, Mary Nash, Franklin Pangborn, William DeMarest, Barlowe Borland, Esther Dale, Andrew Tombes

 A Könnyű élet a népszerű screwball vígjátékok egyik legkiválóbbja, hihetetlenül pörgős, vicces Hamupipőke-történet. Rendezője Mitchell Leisen legismertebb munkáit Preston Sturges és Billy Wilder forgatókönyveiből készítette, akik aztán később felrótták neki, hogy értőbb kezekben jóval emlékezetesebb alkotások születhettek volna azokból. Ennek a műfaj egyik igazi sztárját, az éppen a csúcson levő Jean Arthurt szerepeltető filmnek az esetében a kritika jogtalan, Leisen príma munkát végzett az anyaggal, saját betoldásai pedig a legviccesebb pillanatok közé tartoznak. 

A forgatókönyv eredetileg egy később kommunista nézetei miatt üldözötté váló írónő Vera Caspary műve alapján íródott. A nyersanyagot Sturges, akinek ez volt az első megbízatása a Paramountnál, szinte a felismerhetetlenségig átdolgozta. A Twentieth-Century Fox mégis azzal az indokkal halasztatta el a film bemutatóját, hogy az szerintük Orbók Attila A tünemény (1922) című darabjára épül, melynek jogait ők birtokolják. Végül a stúdió elállt a pertől.

J.B. Ball (Edward Arnold) Amerika egyik legsikeresebb bankárja, mégsem állhatja családja eszetlen költekezését. Egy veszekedés közben ledobja felesége vadonatúj szőrmebundáját a tetőről, mely aztán a munkába igyekvő Mary Smith (Arthur) fején landol. A lány próbálná azt visszaadni, de Ball erősködik, hogy tartsa meg. Mitöbb, még egy új kalapot is vásárol neki a tönkrement régi helyett. A ruhaboltosnak köszönhetően hamar elindul a pletyka miszerint Mary a vagyonos bankár szeretője, ami kiforgatja a sarkaiból addigi életét. Közben a film egyik legmókásabb, Leisen saját ötletén alapuló jelenetében megismerkedik egy önkiszolgáló büfé szimpatikus alkalmazottjával (Ray Milland) akiről nem is sejti, hogy Ball önállósodni próbáló fia.

A korábban a látvány- és kosztümtervezésben nevet szerzett (Cecil B. DeMille Dynamite című filmjében végzett munkájáért 1929-ben Oscarra jelölték) Leisen jól ismerte Hollywood női sztárjai azon tulajdonságát, milyen megnyugtatóan hat rájuk ha jól mutatnak a vásznon. A gyakran feszült, lámpalázas Jean Arthurt csodálatos ruhákba öltöztette, és olyan valódi ékszerritkaságokat adott rá, melyeket külön őrök vigyáztak a forgatás ideje alatt. A rendező ötlete kiválóan bevált, Arthur igazán kényelemben érezte magát és egészen kiválót nyújtott. A film legnagyobb erőssége azonban mégsem ő, vagy sármos partnere Ray Milland (Gyilkosság telefonhívásra, Dial M for Murder, 1954, Alfred Hitchcock). A dúsgazdag bankár szerepében Edward Arnold egyik legjobbját alakítja. A  korábbi hősszerepekből súlyproblémái és pénzügyi sikertelensége okán kikopó színész Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb karakterszínésze lett, több mint 150 filmben tűnt fel karrierje során. Állítása szerint az imázsváltást cseppet sem bánta, minél kövérebb volt, annál jobb szerepeket kapott.

Mitchell Leisen rendezése kitűnő ízlését bizonyítja, a klasszikus screwball, a csúcspontját a bámulatos tempójú büféjelenetnél elérő slapstick, illetve a forgatókönyvnek köszönhető szellemes verbális viccek kiváló összhangban működnek nála. A fiatalok épp kibomló szerelmét bemutató, az őket a heverőn egymással szemben fekve körbejáró kamera képsorai is szépek. A Preston Sturgesre jellemző társadalomkritika itt finomabb, jobban háttérbe szorul, a film felhőtlenebb lett, mint szerzője későbbi saját rendezésű filmjei. Leisen korábbi tapasztalatait felhasználva csodálatos kulisszákba helyezi a történetet, a Hotel Louis például igazán impozánsra sikeredett.  (4,5/5)

Jean Arthur egy vagyont keres a tőzsdén