Jack Holt, Jean Arthur, Nat Pendleton, Arthur Hohl, Raymond Walburn, Harold Huber, Robert Gleckler, Sarah Padden, Shirley Grey, Donald Meek

A mozitörténet első Batman filmjeit megrendező Lambert Hillyer rosszul időzített ügyvéddrámája pár évvel az igazán sikeres tárgyalótermi filmek (The Mouthpiece, 1932, James Flood, Elliott Nugent; Lawyer Man, 1932, William Dieterle; Counsellor-at-Law, 1933, William Wyler) után, másrészt viszont egy évvel Jean Arthur sztárra válása előtt, láthatóan mérsékelt ambíciókkal készülhetett, de pár furcsaságtól eltekintve, valamint kapkodó lezárása ellenére korántsem vall teljes kudarcot.  

Jack Holt egyike volt azoknak a némafilmcsillagoknak, akik a hangosfilm térhódítása után is többé-kevésbé sikeresek tudtak maradni. Holt egész karrierje a westernfilmekhez kötődik, ahol többnyire valódi tesztoszteronbomba hősöket formált meg. Margaret Mitchell, az Elfújta a szél szerzője kifejezetten szerette volna, hogy a maszkulin színész kapja meg Rhett Butler szerepét sikerregénye filmváltozatában. (Érdekes módon az erőteljes, baltával faragott állú Holt mellett az írónő a sokkal finomabb férfikaraktert hozó Charles Boyert látta volna szívesen a főszerepben, ha nem lett volna utóbbinak igen erős francia akcentusa). Olyannyira jellegzetes képviselője volt az efajta hősöknek, hogy Chester Gould róla mintázta híres képregénykarakterét Dick Tracyt, majd később az ő képmását hordozta Tracy paródiája, a későbbi népszerű Mad magazint ihlető Fearless Fosdick is. 

Holt érdekes választás Matthew Mitchell gátlástalan ügyvéd szerepére, bár létezhet valamiféle kapocs a vadnyugat (saját) értékrendjükben megingathatatlan, ám a szabályokat tetszés szerint hajlítgató, ha kell embert is ölő pisztolyhősei, és egy, az ügyfelei felmentéséért mindent bevető védőügyvéd között. Mitchell hamis tanúzásra bíztat, tényeket változtat meg, kihasználja női ügyfelei kellemes külsejét, utasítja őket, villogtassák a combjukat, sírjanak, tegyenek meg mindent az esküdtszék szimpátiájáért. Az ő irodájában jelentkezik munkáért Arthur frissen diplomázott idealistája, hogy aztán kioktassa, megfenyegesse munkaadóját, amennyiben az nem tér jó útra. ("What is this, a law office?/No, an outlaw office,") Joggal gyaníthatjuk, őt is csak csinos alkata menti meg attól, hogy egy ilyen Mitchell-féle karakter öt perc után kirúgja.

A továbbiakban hőseinket szakmailag éppúgy mint erkölcsileg próbára teendő egy ártatlanul gyilkossággal vádolt asszony és egy gyerekgyilkos ügye is Mitchell irodájához kerül, melyek megoldása egészen izgalmasan bonyolódik és mindkét karakter valóban súlyos döntéseket lesz kénytelen meghozni. Bár panaszra nincs különösebb okunk, tény, hogy a Columbia jól ítélte meg, nem ebből a forgatókönyvből fogják az év filmjét forgatni. A szűkösebb anyagiak ellenére a film képileg mívesebben kidolgozott mint a műfajban megszokott. Joseph August, Hillyer hű operatőre (ez volt a 22., egyben utolsó közös munkájuk) szépen és okosan komponált képeivel a számos párbeszédjelenetet is dinamikussá teszi.  

Holt tulajdonképpen hiteles mint dörzsölt ügyvéd, de a nézők feltétlen szimpátiáját Mitchell figurájával nem nyerheti el. Arthur ellenben meglehetősen hiteltelen, jelentősen nehezíti a dolgát logikátlanul megírt, többször is nehezen visszafejthető motivációktól vezetve cselekvő karaktere. A New York Times korabeli kritikája szerinti "pergő cselekmény" a záró szakaszra már igen gyors, érthetetlenül kapkodva hadaró történetmeséléssé válik, ahol a főhősök zaklatott munkakapcsolata egy szempillantás alatt válik romantikussá, mihelyt a páros helytelen utakon járó tagja meghozza azt a döntést amit már a szinopszist olvasva is biztosra vehettünk. (3/5)